családon belüli erőszak Varga Judit feljelentés
Varga Judit volt igazságügyi miniszter szerda este interjút adott Hajdú Péternek. Elmesélte, hogy családon belüli erőszaknak volt kitéve hosszú éveken keresztül, a lelki megaláztatás, az abúzus és a bántalmazás a mindennapjai része volt. A beszélgetés után feljelentés érkezett a Nemzeti Nyomozó Irodához.

Varga Judit gyerekei is részesei voltak a történéseknek, előfordult, hogy a volt igazságügyi minisztert a fia szabadította ki a szobából, ahova Magyar Péter bezárta. Az esetre mindhárom gyermek emlékszik. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István ezért feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - írja a Magyar Nemzet.

Varga Judit
Varga Judit interjúja után feljelentést tettek kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértése miatt.
Forrás: Ladóczki Balázs - Origo

Az alaptörvényben az áll, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez, védelemhez és gondoskodáshoz. Tényi szerint az interjúban elhangzottak alapján a kiskorúak testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődése veszélyben volt. Ezen kívül a bejelentő szerint fennáll a személyi szabadság megsértése is. Mivel Varga Judit azt mondta, a férje bezárta őt, sérülhetett a volt miniszter szabad mozgáshoz és tartózkodási helye szabad megválasztásához való joga. Tényi István azt indítványozta, hogy vizsgálják ki az ügyet, szükség esetén indítsanak nyomozást. 
 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.